Május 7- én iskolánk vendége volt Dr.Zacher Gábor oxiológus ( sürgősségi orvostan), toxikológus főorvos, aki Függőségeink címmel tartott előadást iskolánk hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulóinak. Emellett a városunkban működő középiskolák diakjai is elfogadták meghívásunkat.Minden középiskolából érkeztek fiatalok. A város gyermekorvosait dr.Berényi Katalin gyermekorvos, Szentes város díszpolgára képviselte. Az előadáson az ártatlannak tűnő, de egyre nagyobb veszélyt jelentő telefon, internet, szociális media függőség is helyt kapott, a dohánytermékek, az alkohol és a különböző drogok okozta hatások mellett. Főorvos Úr kihangsúlyozta a családi minták fontosságát, az egyéni felelősséget, és a nem-et mondani fontosságát. Olyan előadást hallhattunk ebben az igen komoly témában ami ennek az életkornak is érdekesen, hitelesen magyarázta el mire és miért kell nemet mondani. Köszönjük a részvevőknek, hogy eljöttek és az iskolának, hogy támogatta ennek a programnak a megvalósulását.