Ha kedd, akkor Kemence klub! Ma is ehhez tartottuk magunkat. Kitehettük volna a konyhánk ajtajára a "MEGTELT" táblát, ugyanis 25 lelkes csimuta ülte körbe az asztalokat. Vendégeink is voltak, a régi klubtagok kopogtattak be hozzánk, az érettségi szünetnek köszönhetően most ők is ráértek. Nagyon úgy látszik, senki nem akart lemaradni a virslis masni készítéséről. Olyan zsongás volt, mint a méhkaptárban. Maga a kelt tészta elkészítése már nem jelent problémát, hiszen szinte mindig ugyanaz az alap. Most a formázás adta fel a leckét. Kicsit meg is szeppent a banda, amikor megmutattam, mit is kellene csinálni. Először a tésztánkat kinyújtottuk álló téglalap alakúra, majd a tetejéről levágtunk egy ujjnyi széles csíkot, amiből később a masniszalagot alakítottuk ki. A téglalapot jobbról és balról is középre összecsippantottuk, ráhelyeztük a korábban levágott tésztacsíkot. Ezután megfordítottuk a tésztát a hátoldalára, ráhelyeztük a félbe vágott virsliket és ráhajtottuk a széleket, majd a "tésztacsíkkal" átkötöttük, mintha masnik lennének. Nem volt egyszerű, de végül mindenkinek sikerült megbirkózni a feladattal. Bár volt, aki újragondolta a dolgot és masni helyett gombócra formálta a tésztáját, de ugye ahogy a mondás is tartja, kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít. Az íze meg ugyanolyan finom lesz úgyis! A maradék tésztából még néhány kiflire is futotta. Tojással lekenve 180 fokon pirosra sütöttük. Ezt követően végre el is csendesedett eme remek gyereksereg, ami zene füleinknek. Ez is ékes bizonyítéka volt annak, hogy jól sikerült a masnink, mert mindannyian megelégedetten falatozgattak. Még le sem nyelték az utolsó falatot, de már jött a kérdés, hogy legközelebb mit fogunk sütni?! Ezért érdemes és szeretek is hétről hétre összejönni sütögetni. Az ő lelkesedésük ad nekem is erőt a folytatáshoz és ezzel tartjuk közösen életben ezt a népszerű klubot.