Határtalanul 3. nap – Szlovákia

Dátum: 2026-04-29

Fényképezte: Dimákné Sebők Veronika, Vanó Éva

Szöveget írta: Dimákné Sebők Veronika

Ma reggel korán kezdődött a napunk. Utunk első állomása Krasznahorkaváralján, a „gömöri Ravenna” néven is ismert, Andrássy mauzóleum volt. Az Andrássy Franciskának férje, Dénes gróf által építtetett mauzóleuma egyedülálló szecessziós műemlék, mely carrarai márvány és színpompás apró mozaikok ezreinek felhasználásával készült. Azután Betlér felé indultunk. A festői szépségű gömöri tájat csodálva, a hegyek és völgyek között a buszból elénk tárult a jelenleg nem látogatható Krasznahorka vára. Néhány perc múlva már az Andrássy grófok meseszép kastélyában találtuk magunkat. Az egykori családi rezidencia ugyanúgy néz ki, ahogy az Andrássy család a 20. század közepén elhagyta. A műgyűjtő családtagoknak köszönhetően gazdag berendezéssel, 14 ezer kötetes könyvtárral és egzotikus műtárgyakkal is találkozhattunk a kastélytúra során, mint például egy egyiptomi múmiával, miközben a család több generációjának életét ismerhettük meg. Innen a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájában a 9. évfolyamos tanulók vártak minket az iskola igazgató-helyettesével. Egy kellemes beszélgetés során gyorsan felszínre kerültek az iskoláink közötti hasonlóságok és különbségek. Egy közös fotó és ajándék átadása után a találkozót egy barátságos foci meccsel zártuk. Innen közel egy órás utazás után Kassára érkeztünk, ahol először a Rodostói házhoz sétáltunk, mely az egyik legkülönösebb Rákóczi-emlékhely a Felvidéken. Annak a törökországi Rodostóban álló háznak az utánzata, ahol a fejdelem 1720 és 1735 között száműzetésben élt. Megkoszorúztuk az ott álló II. Rákóczi Ferenc szobrát, majd utunk a Szent Erzsébet-székesegyházba vezetett, ahol Rákóczi hamvait az itt kialakított kriptában helyezték végső nyugalomra. A csodás dóm a felvidéki Kassa városának szimbóluma, ami nemcsak a régió, de a közép-európai egyházi építészet kétségkívül párját ritkító alkotása. Megcsodáltuk a templom gazdagon díszített gótikus főoltárát, átélhettük egy szlovák nyelvű mise hangulatát, majd az impozáns Fő téren és a városi parkon át sétálva a napot a közeli bevásárlóközpontban sütizéssel, beszélgetéssel zártuk. Este 6 körül érkeztünk vissza a szállásunkra, ahol a meleg vacsora (zöldségleves, pörkölt tésztával) után még jutott idő egy kis közös játékra, pihenésre. Ismét számos élménnyel gazdagodhattunk.