Beszámoló a húsvéti csendes napról – 2.a osztály
2026. április 1-jén a 2.a osztályban meghitt, lélekemelő hangulatban valósítottuk meg a húsvéti csendes napot, melynek középpontjában a gyógyulás, a megbékélés és az újrakezdés üzenete állt. A húsvét szellemiségét bibliai igék és Lackfi János Igaz mese a húsvétról című története segítségével elevenítettük fel, amelyek közel hozták a gyermekek számára Jézus szenvedésének és feltámadásának üzenetét. A történetek által nemcsak megértették, hanem át is élhették, hogy a húsvét a reményről, a szeretetről és a gyógyulás lehetőségéről szól.
A program nyitásaként egy meghitt beszélgetőkörrel indítottunk, ahol a gyerekek egy plüssfigura segítségével oszthatták meg örömeiket és kisebb-nagyobb „szívbéli sebeiket”. Ez a tevékenység segítette őket abban, hogy felismerjék és megfogalmazzák saját érzéseiket, valamint különbséget tegyenek testi és lelki fájdalmak között. A közös gondolkodás során megfogalmazódott bennük, hogy a lelki sebek sokszor mélyebbek és tartósabbak, ezért különösen fontos odafigyelni rájuk és beszélni róluk.
A foglalkozás során közösen beszélgettünk a „lelki sebtapasz” jelentéséről is: mi az, ami gyógyítani tudja a szomorú szívet. A gyermekek saját tapasztalataikból kiindulva fogalmazták meg, hogy egy kedves szó, egy ölelés, a megbocsátás vagy az odafigyelés, törődés mind segíthetnek a gyógyulásban. Ezt követően egy kreatív tevékenységben szétszakított papírszíveket illesztettünk össze „arany hegekkel”, melyek a szeretet gyógyító erejét jelképezték. A gyerekek számára ez a tevékenység mély üzenetet hordozott: a sebek nemcsak begyógyulhatnak, hanem értékké is válhatnak életünkben.
A csendes napot közös áhítattal és imádsággal zártuk, melyben hálát adtunk Jézus szeretetéért és gyógyító jelenlétéért. A nap végén egy „szeretet-lánc” készítésével erősítettük meg a közösség összetartozását, ahol minden gyermek egy-egy jókívánságot fogalmazott meg társai számára.
A csendes nap során a gyermekek nemcsak ismeretekkel gazdagodtak, hanem mélyebb lelki tapasztalatokat is szereztek. Megtanulhatták, hogy a fájdalmak és konfliktusok az élet részei, de szeretettel, megbocsátással és Istenbe vetett bizalommal gyógyulás és újrakezdés lehetséges. A program hozzájárult az osztályközösség erősödéséhez, az egymás iránti elfogadás és empátia mélyüléséhez.
Ez a nap valóban csendes, mégis tartalmas és léleképítő alkalom volt mindannyiunk számára.