2026. február 7-én rendeztük meg iskolánk alapítványának, a Kiss Bálint Iskoláért Alapítványnak XV. Jótékonysági Estjét. A hagyományokhoz híven most is a Megyeháza adott otthont ennek a számunkra nagyon fontos, szép eseménynek. Az Est megnyitásaként Szabó Zoltán Ferenc polgármester úr és Szabó-Rácz Vera intézményi lelkészünk köszöntő szavait hallhattuk, ezt követően a 8. osztályosok keringőjét láthattuk, amit László-Németh Anikó, a Szilver Táncsport Egyesület pedagógusa tanított be a gyerekeknek. Újdonságként ebben az évben a legkisebbek is képviseltették magukat bálunkon. A Turák Zsuzsa által felkészített ritmikus sportgimnasztika csoportunk produkciójában is gyönyörködhettek vendégeink. Majd elfogyaszthattuk a Kastélydomb Kávézó & Étterem által készített finom vacsorát, ami után kezdetét vette a hajnalig tartó tánc, amihez éppúgy, mint két évvel ezelőtt a Just Showband biztosította számunkra az igazán színvonalas zenét. A tánc mellett volt itt Whitney Houston dobkihívás, éjfélkor pedig a tombolasorsolás során több mint 100 értékes ajándékkal gazdagodhattak a szerencsések. Az Est sikeréhez a résztvevőkön kívül számos vállalkozó és szülő is hozzájárult, akiknek ezúton is köszönjük a felajánlott segítséget, tombolatárgyat és a pártolójegyekből befolyt összeget. Hiszen mindez jótékony céllal került megrendezésre. Az Est bevételeként összegyűlt 840 700 Ft-ot tanulóink tanulmányi munkájának támogatására, ehhez szükséges digitális eszközökre szeretnénk fordítani.