Ha kedd, akkor Kemence klub! A mai alkalommal ez a szép tavaszias idő megihletett bennünket és csodás, lekvárral töltött virágokat készítettünk. Az alap a szokásos kelt tésztánk volt, viszont a formázással cifráztuk meg egy kicsit a dolgot. Az oválisra kinyújtott tésztát az alsó részén egy villa segítségével beírdaltuk, majd a villa szélességében késsel be is vagdostuk. Ezután a virágszirmokat formáltuk meg. Majd a tésztát fejjel lefelé megfordítottuk, a magunk felőli alsó részébe egy 10 centis darab gyümölcsízt helyeztünk és szorosan feltekertük, mint ahogyan a kiflit szokás. Ezt követően pedig körformára igazítottuk, a két végét összedolgoztuk, hogy ne tudjon majd sülés közben kiszökni a töltelék. A virágszirmokat szépen elrendezgettük, tepsire sorakoztattuk a kis remekműveinket. Még mielőtt bekerültek volna a 180 fokra előmelegített sütőbe, előzőleg kaptak egy jó tojásfürdőt, majd szép pirosra sültek 20-25 perc alatt. A kis bimbókból gyönyörű, illatos rózsáink születtek, egyik kívánatosabb volt, mint a másik. Nem volt egyszerű a formázás, de szinte mindenki nagyon ügyesen, egyedül birkózott meg ezzel a kihívással. Minden virágkoszorú más-más lett, de ugyanolyan tetszetős és finom. Nagyon büszke vagyok a kis csapatra, ma is jól vizsgáztak. Találkozunk két hét múlva újra!