Kemence klub

Dátum: 2025-12-16

Fényképezte: Gulyás Réka

Szöveget írta: Csó Jánosné

Ha kedd, akkor Kemence klub! Ha karácsony közeleg, akkor muszáj mézeset készíteni. Mi sem tettünk másként. Egy nagyon régi kevert sütemény receptjét hoztam a gyerekeknek, ami még a dédnagymamámtól maradt rám. Gyorsan elkészül, nem sok hozzávalóra van szükség és rááadásul teljesen olyan az íze, mint a szaggatott mézesbábnak. Ma nem egyenként dolgozott mindenki, hanem összehangoltan próbáltuk leosztani a feladatokat. Volt aki a tészta összeállításában segédkezett, volt aki a tepsiket készítette elő, volt aki mosogatott. Aki akart, az talált magának munkát. Pillanatok alatt bekerült a négy adagnyi tészta a tepsibe, amit igény szerint mazsolával és dióval ízesítettünk. Finom mézeskalács illat terjengett a levegőben. Amíg várakoztunk, addig füzetbe került a recept, beszélgettünk és játszottunk szókitalálós játékot. Nagy örömünkre vendégünk is volt. A korábbi csapatunk egyik oszlopos tagja, Gergő kopogtatott be hozzánk és töltötte velünk a délutánt. Gyönyörű pirosra sültek a mézespiték, mindenkinek jutott belőle bőven, még otthonra is vittek egy kis madárláttát. A sütihez a mézet a Monda és a Varjú család ajánlotta fel, amit ezúton is hálásan köszönünk! Ez volt 2025 utolsó Kemence klubja. Januárban folytatjuk! Áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk mindenkinek!