Húsz éves hagyomány már városunkban, hogy a szentesi és környékbeli iskolák 7-8. osztályos diákjai műfordító versenyen mérik össze nyelvtudásukat. Idén a versenyt november 18-án tartottuk, szentesi, csongrádi, szegvári és fábiánsebestyéni versenyzőink voltak. Mindkét évfolyamon egy-egy amerikai író művének részletét kellett lefordítaniuk szótár segítségével 60 perc alatt. A rendezvényt az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége is támogatta a versenyzőknek biztosított ajándékokkal.
Az eredményhirdetésre nov. 25-én került sor, ahová a díjazottakat hívtuk meg.
Iskolánk tanulói közül Molnár Richárd Dániel 7.b osztályos tanuló II. helyezést ért el. Felkészítője: Berente-Dosztál Diána