ORSZÁGOS-ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM

Dátum: 2025.09.22

Fényképezte: Szénásiné Csarmaz Márta

Szöveget írta: Szénásiné Csarmaz Márta

A Talentum Református Óvoda már a 2024-2025 tanév kezdetén szerette volna létrehozni az
óvodakertet. A kertünket a szülõk segítségével tudtuk megvalósítani. Közösen készítettük a
szülõkkel a magaságyásokat, ültettünk fákat, elõkészítettük a szabadföldi veteményesnek
szánt területet.
Célunk az, hogy óvodásaink ne csak megfigyelõk legyenek, hanem aktívan részesei is a
termesztésnek. Bízunk abban, hogy ezáltal a gyermekek sokkal kíváncsibbá válnak, és
megszeretik a kertészkedést, a növények gondozását, a természetet, és rácsodálkoznak az élet
fejlõdésére, megszeretik a saját maguk által termelt zöldségeket. Fontosnak tartjuk már
óvodáskorban megalapozni a természetközeli szemléletet, valamint azt, hogy megtanulják,
hogyan gondoskodhatunk a növényekrõl.
A tavasszal a magaságyásokat birtokba is vehették a kis kertészek. A gyerekek saját
szerszámokkal munkálkodhattak. Ezeket a szerszámokat biztonságos helyen helyeztük el.
A tavaszi veteményezéskor az óvoda minden csoportja lelkesen kertészkedett, ásott, ültette el
a kis magokat, majd folyamatosan gondozta azokat, locsolta, gazolta, rendben tartotta.
A kemény munkának meg is lett az eredménye. Tavasszal a Napsugarak retket tudtak
betakarítani, és egy kis borsót. A Katica csoport pedig pár fej salátával és retekkel
büszkélkedhetett. Õszre a Halacska csoport ágyásában néhány bébicélka megtermett, melyet a
gyerekekkel közösen kiástunk, majd megmostuk, meghámoztuk, és meg is kóstoltuk õket.
Már itt látható és érezhetõ volt az, hogy mennyivel nagyobb kedvvel kóstolta meg az is a
céklát, aki egyébként nem tette volna meg. Mert ezt õ vetette, õ gondozta.
2025. szeptember 18-án délután egy közös családi kertészkedõs délutánt szerveztünk, amelyre
szeretettel vártunk minden óvodást és családját. Nagyon szorgos csapat gyûlt össze a
délutánon, ahol rendbe tettük a magaságyásokat, készítettünk kis padokat, amikre a gyerekek
majd leülhetnek. Rendbe tettük a kert hátsó részét is. Az elõkertünket is igyekeztünk szebbé
varázsolni. Mulccsal fedtük be, hogy megvédjük a kiszáradástól. A kerítés tövébe
virághagymákat ültettünk.
A családi délután célja a közös tevékenykedés a kertben, a kert rendbetétele, felkészítése a
télre.
A szakmai ismeretinket az ORSZÁGOS-ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM,
Iskolakert Alapozó Alprogram VI. üteme tette lehetõvé, a szükséges eszközök, képzés
biztosításával és szakmai segítségnyújtással.
Köszönjük a támogatást!
Íme néhány kép a szorgos kis kezekrõl.