Évtizedes hagyomány a Kiss Bálint Református Iskolában, hogy a januári
Magyar Kultúra Napján a Himnusszal kezdõdik a felsõs diákok napja.
Ebben az évben is így történt. A hetedikes diákok készültek egy ünnepi
mûsorral, amelynek keretében bemutatták Kölcsey életútját és a Himnusz
keletkezésének 196 évvel ezelõtti históriáját, majd elõadták a teljes
verset. Ezután az összes felsõs diák és tanáraik közösen énekelte el
Nemzeti Imádságunkat, a Himnuszt, melyet Erkel Ferenc 1844-ben
zenésített meg. A Himnusz 1903-ban vált törvényileg is a magyar nemzet
himnuszává. Az iskola nevelõtestülete és diákjai a korábbi évekhez
hasonlóan az idén is eljuttatták felhívásukat Szentes és térsége minden
általános és középiskolájába, hogy az ottani diákok és tanáraik -
példájukat követve a Himnusz elszavalásával és eléneklésével nyissák ezt
a mai különleges napot.