A mai reggel jó idõvel köszöntött be, bár még a hegyek teteje ködbe burkolódzott. A reggeli svédasztalos változata még mindig igen sikeres, négyféle sonka és felvágott, zöldségek, lekvárok, pástétomok, rántotta, virsli, többféle müzli és gabonapehely….szóval a bõség zavara.
A napot Tátralomnicon kezdtük egy kellemes sétával. A sífelvonóknál még havat is találtunk, így természetes volt, hogy kialakult egy kisebb hócsata.
Robogott velünk tovább a busz, olyan vidéken haladtunk keresztül, ahol tegnap napközben az egy autóból fotózva több medvét is láttak. Mi sajnos vagy nem sajnos nem kaptunk ingyen állatkerti bemutatót. Gyönyörû vidék következett a Tátra legkeletebbi része, ami látványnak alacsony, de benyomásra gyönyörû. Dús erdõk, valószínûtlenül zöld legelõk, juhnyájak, hagyományos pásztorházak, kék színezéssel a gerendák között. S egyszer csak a háromkorona szikla tövéhez értünk, ahol a Vörös Kolostor nevû helyen megnéztük….igen a vörös kolostort. De közben már méregettük a Dunajec folyót, ahol népviseletbe öltözött férfiemberek nagy faalkotmányokat rakosgattak a vízparton. A Dunajec partján. Ugyanez a folyamat szemben is zajlott, de az már biza Lengyelország volt. Így igazi Határtalanul életérzés vett erõt rajtunk, a szemünkkel már át is látunk a határokon. S jött a nap élménye a tutajozás. Egy-egy alkotmányra tizenöten kerültünk, s a jármû elején és végén egy-egy markos legény vagy bácsi kezelte mesterien a több méteres rudat, amellyel kisebb zúgókon át, vagy kiszögellõ sziklák között lavíroztak a fajármûvel. Eközben közel száz méteres sziklafalak hajoltak fölénk vagy gyönyörû erdõ mutogatta hibátlan fenyveseit. Tizenegy kilométeren keresztül vitt, sodort bennünket az ár. A megérkezéskor újabb meglepetés ért, mert a partra szállva piros-fehér rudazat mutatta, hogy itt már a lengyel határ átköltözött a mi oldalunkra, Szlovákia és a vízi utunk itt véget ért. Egy fotó erejéig határsértõk lettünk, de aztán gyõzött a józan ész, s visszakeveredtünk a Felvidékre. Elsétáltunk egy igazi kalibáig, ami itt nem egy rozzant faviskó, hanem egy menõ étterem, s ott költöttük el ebédünket, vásárolgattunk a kisboltban, játszottunk a játszótéren, mert még ilyen is volt ebben a kalibában. Persze a helyzethez illõen fából készítve!
Aztán nekivágtunk a Dunajec áttörésnek, csak most visszafelé. De mivel a tutajok csak egyirányú közlekedésre kapnak jogosítványt, így maradt a szárazföldi tutajozás a saját lábunkon kivitelezve. S egy tanulság a mértékegységek világából: a 11 kilométer vízen és szárazon is egyforma hosszú. Bár a relativitáselmélet csak beférkõzött, merthogy odafelé nem tûnt ennyire keménynek az út… De aztán csak teljesítõdött a folyó partján kanyargó gyalogút, s az egyik kanyar után kibukkant a már korábban látott vörös kolostor tetõzete, s tudtuk visszaérkeztünk. Megtaláltuk a buszt is, s jól is esett a puha ülésekre találni… De azt fontos megemlíteni, hogy még hód által rágott fát is találtunk! A következõ állomásunk is meglepetés volt egy fürdõ, ami egy természetes krátertóra épül. Azért Héviznek nem kell félnie a méretek jóval szerényebbek, kb hat méter átmérõjû a természeti csoda. Az elmondások szerint a vérkeringésre gyógyító hatású a víz, így a túra után többünknek jól esett a kis lábáztatás. S már repültünk is haza, persze képletesen, merthogy busszal érkeztünk vissza, de a nap is, meg a hazaút is gyorsan eltelt. A lábunk kellemesen sajgó izomérzése azért emlékeztet bennünket rá, ezt is megcsináltuk! Mindannyian!
A vacsora svédasztalos menüvel várt, s bizony mindent befaltunk rizs, sült krumpli, rántott husi és natúrszelet, õszibarack és meggybefõttel eltûnt mind a feneketlennek tûnõ gyomrainkban. Utána egy kis vetélkedõ és ajándékképeslap várt mindenkit! Az idegenvezetõnk Zsuzsa néni is kapott egy kérdést, s mivel tudta, hogy Szentes közeli nagy folyója a Tisza, így õ is kapott meglepit köszönetként persze - tõlünk mindannyiónktól.
Holnap irány a hazaút, Rozsnyó és Rimaszombat vár ránk, meg estefelé a szülõk. De az már Szentes lesz, egy másik történet….
Köszönjük mindenki támogatását, figyelmét, szurkolását!