Határtalanul 3.nap
A mai nap borongós idõvel köszöntött be. De! Olyan svédasztalos reggeli várt bennünket, hogy a szem-száj bõven kapott ingert. Igen jól laktunk. Aztán elkészítettük az útravaló szendvicseket is. Az esõre hajló idõben fél kilenckor vágtunk neki az útnak. Elsõként Késmárk volt az úticél, ahol a két evangélikus templom fogadott bennünket. A kivülrõl inkább zsinagógára hajazó vörös templomban imádkoztunk, énekeltünk egy zsoltárt, majd megnéztük Thököly Imre sírját. Ezután átsétáltunk a mellette lévõ fatemplomba, ami egy kész csoda. Belülrõl egy hajóra emlékezet, merthogy svéd tengerészek adományoztak komolyabb összeget az építésére. Az, hogy egy svéd tengerész hogyan kerül a szárazföld belsejébe az bizony nem derült ki. Sajnos az ég sem. No de vissza a templomba, bár mi közben is ott voltunk, csak én kaladoztam el. Gondolatilag. Tehát! Gyönyörû akusztika, teljesen fából készült belsõ, fém szegek nélkül facsapolásokkal míves munka a javából. Az akusztikát ki kellett próbálnunk, s ha már tengerészekrõl esett szó, felcsendült alkalmi kórusunk elõadásában a Vezess Jézusunk.... Meg is leptük vele a templomot kinyitó hölgyet, valószínûleg nincs ahhoz szokva, hogy egy gyerekcsoport imádkozni is tud, sõt egyházi énekeket szólaltat meg. A csendesen szemerkélõ esõben elsétáltunk a Thököly várhoz, s megcsodáltuk volna a kilátást a Tátra havas csúcsaira, de a felhõk másképp döntöttek, szemérmetesen takargatták alsószoknya fellegeikkel a látványt. De azért mi megtudtunk egy szomorkás históriát a Tátra elsõ nõi túrázójáról, aki a vártoronyban végezte szomorú életét. Késmárk nevét is megfejtettük a sváb lakosok sajt piaca után lett Káse markt Késmárk. Késmárk után az esõ elállt, s mi kihasználva az adódó alkalmat bekukkantottunk a Hernád áttörés alsó végére, besétálva az elsõ hídhoz, meg a kezünkkel kipróbálva a víz hõfokát. Szép látvány volt így is. Akárcsak a következõ város Igló. Itt újra az esõ szemerkélése közepette sétálgattunk, megnéztük a legmagasabb templomtorony címet viselõ csúcsot, majd megkongattuk a városi harangot, ami két dolgot eredményezhetett. Egy - remények szerint teljesülésre váró kívánságot, kettõ - mivel a harang a polgármesteri hivatal ablaka alatt van, egy kissé feszült polgármestert, merthogy hatvan harangkongatás nem lehet egy klasszikus relaxáció. De ez utóbbi mármint a feszült polgármester csak feltételezés...
Irány Lõcse, az esõ velünk jött, bár neki nem volt helye a buszon. De nekünk viszont igen a székesegyházban, ahol a világ legnagyobb faoltárát is megcsodálhattuk - Pál mester munkáját! Itt a lõcsei fehér asszony székét is láttuk, amit a korabeli pap a bejárathoz rakatott át, mert a szépasszony mindig elkésett, s ezzel zavarta az egyházi személyiséget. De a lõcsei fehér asszony nem ezért végezte életét pallos alatt. Ahhoz kellett a hazaárulás minõsített esete is. De ez sokkal jobban megírásra került a híres regényben. A szégyenketrecbe nem tudtunk senkit sem delegálni, nem azért mintha nem lett volna egy két jelöltünk, hanem mert restaurálás miatt néhány hónapra eltûnt a fõtérrõl. Ezután Közép-Európa legnagyobb vára a Szepes vár következett, s az idõ kedvezett, épp szárazra váltott, így a várhoz felvezetõ rövid séta kellemesre sikerült. A lejövet után meglepetésként, mert még ma nem volt elégszer részünk benne újra szitálni kezdett az esõ, de mi akkor is elmentünk Szepesszombatra, bár ma hétfõ volt. Tényleg Szepescsütörtök is van, láttuk útközben, de Szepespéntek nincs, így a Szepességben a hét hat napos péntek híján. Na ebbe az összezavarodó matematikai mûveletbe, hogy a hét hogy lehet hat nem mennék tovább bele...
Itt megnéztük a gyönyörû kis templomot, itt is énekeltünk egy dicséretet, keretes szerkezetbe foglalva a napot.
S mivel délben már megnéztük a helyi hipermarketek egyikét Tesco formátumban, hogy legyen összehasonlításunk a poprádi Plázában fejeztük be a napot, meg néhányan a zsebpénzüket.
A vacsora igazi szlovák eledel volt: káposzta, sertéshús és knédli, elõtte finom zöldséglevessel.
Tartalmas nap volt, holnapra meg várjuk Koncz Zsuzsával ellentétben a jó idõt. Vagy nem õ volt, aki esõt akart a régi táncdalban?
