Határtalanul - Erdély 5.nap
Az utolsó nap. Szokták volt mondani, hogy a legnehezebb, hiszen azért már hazafelé húzza az embert a szíve. A búcsúeste kissé hosszabbra sikeredett a kelleténél. Reggel azért virgoncan folyt a bepakolás a buszba, bár több körön kerültek elõ a szobákból még ott felejtett holmik. Egy lejárt bérlet akkor került felszínre, amikor már 70 kilométerre jártunk, így az ott maradt emlékül. Marosvécsen a kissé morcos gondnok bácsit leküzdve találtuk meg Vass Albert síremlékét, melyet énekszóval kísérve koszorúztunk meg. A gyönyörû Maros-völgyön keresztül vadregényes sziklás hegyek között vezetett tovább az út. Szászrégenben a helyi református templomban tartottuk meg aznapi áhítatunkat. Dicséretek, zsoltárok éneklésével és közös imádsággal adtunk hálát a magunk mögött hagyott napokért. Hamarosan Marosvásárhelyre értünk, megnéztük a vártemplomot, a régi polgármesteri házat, majd a szecessziós kultúrpalotát. A rövid szabadprogramban leteszteltük a helyi ételkínálatot. A hamburger, a gyros meg a péksütik olyanok, mint otthon. Na jó, talán az áruk kissé mérsékeltebb. Elköszöntünk az idegenvezetõnktõl, hisz õ Csikszereda , mi meg hazafelé vettük az irányt. A hazafelé út hosszú volt, de legalább kellemesen fárasztó. Folytattuk a tanulói kiseladásokat. A hangulat töretlen volt, nem úgy az autók. De csak a filmben, ami a buszban segített az idõt tölteni. Volt egy kis dalolás is, s percre pontosan betartva az elõre jelzetteket este kilencre begördült a busz a parkolóba. Elköszöntünk a profi sofõreinktõl, akik helyt álltak a nem túl könnyû kanyargós hegyi utakon is és biztonságban vittek-hoztak bennünket. Jó kis kirándulás volt. Köszönjük mindenki segítségét, támogatását, biztatását!
