Határtalanul - Erdély 4.nap
Rövid visszatekintés a tegnapi napra. Az esti mese képei árulkodnak a hangulatról. A Katyika és Matyika mese jó párszor okozott nagy derültséget. Egy kis találós kérdés a tegnapi nap egyik fotójához: Mit csinált Márta néni fekve felnyújtott lábakkal? Órát tartott! (napórát).
Reggel beköszöntött a személyi kultusz! De nagyon jól esett a gyerekek névnapi köszöntése! Jó kis csapat ez. De ezt régóta tudom már!
Ma a reggeli pakolás után nekiveselkedtünk a Bucsinnak, s annyit emlegettük tegnap a medvét, hogy ma megszületett az elsõ kisrókánk. Szovátán körbesétáltuk a Medve-tavat, de a névadót kiterítve se leltük. Itt már megtörtént az elsõ sófal nyalogatás. Bezzeg, ha kötelezõ lenne?
Továbbsepertünk Parajdra. Rácsodálkoztunk a májusfa-félékkel díszített lányos házakra. Lebuszoztunk a bányába, ahol annyian voltak, mint az oroszok, de ezek nem azok voltak. De azért körbenéztük, amit lehetett. Bár döbbenetes látvány az óriási csarnokok mérete, de a nyüzsgõs, lármás siserehad, kissé illúzióromboló volt. Ilyen, amikor megpróbálunk üzletet csinálni, csak az ízlés elveszett valahol. Kellemes pörköltszagba áramolva (étterem, bár, gagyisbolt - ugye kötelezõ kelléke egy jól szituált barlangféleségnek) értük el a barlangi kilátót, ami egy régi tárnába enged betekintést, amelynek természetes megvilágítása van felülrõl, merthogy a megfelelõ állami karbantartás miatt beomlott. Visszajöttünk a busszal a felszínre, s elmentünk a sószorosba. Ez már igazán megérte a ráfordított idõt! Döbbenetes hatásúak a ki-kibukkanó só ormok, meredélyek. Láttunk só víznyelõt, képzõdõ sóborsócskákat, vidranyomokat és jött a fénypont. Kissé ingatag függõhíd (engem megbírt, szóval egész fess még) után értünk az iszapferedõbe. Kentünk ahova bírtuk, merthogy jó bõrradír. Tényleg az volt, a látványunk meg kissé vicces, mint egy filmes statiszta hadsereg bemázolva. Volt, aki letesztelte, hogy beleragad-e a cipõ az iszapba (már megint ez a természettudományos érdeklõdés) s jelenthetjük, hogy az iszap féle tapadás volt az erõsebb a zoknis láb féle súrlódásnál. Azért csak elõbukkant újra a cipõ, szerencsére román történészek nem látták, mert biztos õsi dák leletnek nyilvánították volna. A patak vize az Arany balladák óta alkalmas mosásra, most a dráma elmaradt, a cipõ meg sártalanná, de igen vizessé vált. Azért az igazi gondviselés, hogy akad gyerkõc, akinél volt váltócipõ, s még a méret is passzolt. Nemcsak az idõjárásban érezhetjük azt, hogy valaki vigyáz ránk onnan fentrõl. Na, kellõ szélben megtaláltuk a buszt s inaltunk tova Korondra, hisz várt a sok-sok elköltendõ portéka. Jutott is meg maradt is. Az bizonyos, hogy senki nem maradhat majd otthon ajándék nélkül. Farkaslakán megkoszorúztuk a székely himnuszt énekelve Tamási Áron sírját, majd Ábel bõrébe bújva a közeli kis piacon próbáltuk ki, jó-e a mondókánk valami ízes alkudozásra. Jött a busz típusú alma, amit a kanyarok ívét követve prezentáltunk. Szejkefürdõn megszámoltuk a sok-sok székelykaput, megkoszorúztuk Orbán Balázs sírját. Székelyudvarhelyt a buszból néztük körbe, mert kissé elszalad velünk ló helyett az idõ. Következett néhány kiselõadás meg székely vicc. A vacsorára meglepetésként újabb csorbaleves és pityókával körített husi volt. Az látszik, hogy erre a szakácskönyv így kezdõdik: végy egy adag pityókát! Holnap reggel pakolunk, s indulunk haza irányába.
