Környezetvédelmi továbbképzés a Vadasparkban

Dátum: 2013.10.21

Fényképezte: Cseh Lajosné

Szöveget írta: Molnárné Bodnár Henriette

2013.okt.11-én vettünk részt a Mozaik Könyvkiadó szervezésében ezen a terepgyakorlattal egybekötött "kalandozáson",mely elvitt a az életközösségek tiszteletének és védelmének világába.
A képzés fõ témája, amely köré a gyakorlati feladatok is csoportosultak, a Föld és az élet sokszínûségének tisztelete.

Megérkezésünk után csoportokba osztottak bennünket és forgószínpad szerûen jártuk az adott állomásokat!
Már a hangulatot rögtön megalapozta az a tény, hogy a Vadasparkban voltunk s hallottuk az ott élõ állatok hangját, körülvettek az õsz színeiben pompázó fák!

Négy állomást jártunk ezen a napon, ahol gyakorlati feladatokat kaptunk.

1.Németh Anikó : Természetes,hogy természetes?

Anikó felhívta a figyelmünket földi ökológiai rendszerek integritásának, épségének védelmére és helyreállítása, különös tekintettel a biológiai sokszínségre, és az élet fennmaradását biztosító természetes folyamatokra.
Ezután gyakorlatban kipróbálhattuk, hogyan dolgoznak azon botanikusok,akik a növények természetes élõhelyét,azok közösségét telepítik újra olyan védett területeken,ahol adott fajok,növénytakarók az ember, romboló munkája következtében eltûnõben vannak.
Mondhatom, nem is egyszerû feladat! Már a növényi magok felismerése is mosolygásra adott okot… Nem hogy az a rengeteg tényezõ , amit figyelembe kell venni egy adott terület beültetésénél!

2. Merényi László: Digitális -környezet -etika
Ezen a foglalkozáson a Mozaik kiadó digitális felületét ismerhettük meg alaposabban.

3. Juhász Gõz Szilvia: Egyszerû, mégsem tesszük

Az élõlények, környezetünk tisztelete, azok figyelmes kezelése volt a témája ennek az állomásnak.
Arról beszélgettünk, hogy védeni kell a vadon élõ állatokat a vadászat, csapdaállítás, és halászat minden olyan módozata ellen, amelyek szélsõséges, hosszantartó vagy elkerülhetõ szenvedést okoznak.
Elrettentésül olyan állatokból készült tárgyakat mutatott be nekünk, amik illegálisak,határon koboztak el turistáktól.
Mindemellett hasznos gyakorlati ötleteket kaptunk arra, hogyan takarékoskodjunk ,hogy védjünk környezetünket elletve milyen módon hasznosíthatunk újra.
A meglepetés pedig a gabonasikló simogatása volt.

4.Fiedler Judit: Madár-toll

Egy rendhagyó rajzórát láthattunk, ahol számos ötletet kaptunk egy téma körül járására rajz órán.

A nap végezetével búcsút vettünk a Vadaspark lakóitól, és valóban hasznos információkkal térhettünk haza!