Vesd bele magad!

Dátum: 2013.05.10

Fényképezte: Bárány Gergõ és Füri Laura (3.b)

Szöveget írta: Bárány Gergõ (3.b)

A veteményes kertemhez segítséget kértem a nagyszüleimtõl.
Kijelölték azt a helyet a kertükben, ahol elültethettem a magokat. Tatával felástuk a földet, majd kapa segítségével megpuhítottuk a talajt, hogy a magok könnyebben ki tudjanak bújni. Az elsõ sorokban a kukorica kapott helyett. Kis árkokat kapált Tata, én pedig kettesével beledobáltam a kukorica szemeket, hogy biztosan kikeljen legalább egy szem. A többi magnak már sorokat húztunk kapával és sûrûn beleszórtam, elõször a borsót, kaprot, sárgarépát, hagymát majd a retket. Amikor végeztem az ültetéssel óvatosan elgereblyéztem a földet, eltüntetve a lábnyomokat. Egy pár nap múlva, mivel hirtelen jött a nagy meleg és nem esett az esõ, meglocsoltam a leendõ növénykéimet. Ennek és a jó idõnek köszönhetõen 2 hét elteltével már a kukorica és a retek kibújt. Nagyon boldog voltam, hogy ilyen hamar kikeltek az elsõ magocskáim.
Nekem nagy élmény, hogy a nagyszüleimmel együtt dolgozhatok a kiskertemmel.