3.a-s kalandok. Ópusztaszer és Gyula

Dátum: 2011.05.31

Fényképezte: Lukács Adrienn, Izbékiné Csige Hajnalka

Szöveget írta: 

Már nagyon vártuk, hogy az egész éves "munka" után végre elérkezzen a már jól megérdemelt lazítás. A pihenés igazán aktívra sikeredett, hiszen voltunk Gyulán és jártunk Ópusztaszeren is.
Először egy Gyula közeli lovas tanyára látogattunk el, ahol lovagoltunk, kocsikáztunk és a szabadban játszottunk. Aztán elindultunk vissza a múltba, ugyanis a várban felölthettünk magunkra korhű viseleteket, az időutazás egy lovaggá ütési ceremóniával zárult. A kirándulás a 100 éves cukrászdában ért véget.
A soron következő alkalommal újra beültünk az időgépünkbe és visszamentünk egészen a honfoglalás korába. Megnéztük a Feszty -körképet Ópusztaszeren, íjászkodtunk és beültünk az oskola padba is, ahol átélhettük a régi idők tanítási óráját.
Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, a legjobb az volt, hogy együtt éltük meg mindezeket.