HOME Határtalanul - 5. nap

Ilyen az, amikor a krónikás is pihenõt tart. Elrepült öt nap, teli emlékkel és jelentõs alváshiánnyal. De térjünk csak vissza a kirándulás utolsó napjára. Reggel nem annyira kisimult arcok fogyasztották el a reggelire kapott csemegéket. Hiába no, utolsó este, ki tudna ilyenkor idõben lefeküdni és aludni? Költõi kérdés, mely nem vár választ. Ez utóbbi amúgy az arcokon olvasható volt... De a kedvünkkel és a reggeli minõségével sem volt semmi probléma. Ráadásul az idõjárás is kegyeibe fogadott bennünket, a napocska is ki-kibújt a fellegek közül. Néha már a napszemüveg használata is indokoltnak látszott. De azért csak néha... Kicsit szomorkásan intettünk búcsút a várhosszúréti panziónak - hiszen jó kis hely volt ez, nagy beszélgetések, játékok hona. De már megint elkalandoztam, tehát a busz rövid menet után meg is állt Krasznahorva vára alatt, ahol is Andrássy gróf szecessziós mauzóleuma áll, melyet szeretett felesége halálakor emeltetett a világ különleges márványait, építõköveit felhasználva. Elhelyeztük koszorúnkat, imádkoztunk, énekeltünk is, majd a mauzóleum háta mögött megleltük a család kedves kutyájának síremlékét is. No itt aztán senki sem mondhatta magáról, hogy kutyába se vették... Kósa Zsuzsa idegenvezetõnk álma is teljesült, hisz náluk Iglón még csak ébredezik a természet, elmondása szerint legalább egy hónappal késõbb jön a tavasz, de ennyivel korábban fordul téliesre is az idõ. Hiába a Magas-Tátra szépséges panorámájáért valami árat kell fizetni. No és az álom orgonacsokor formájában realizálódott, melyet Igabá nyújtott át. S hogy honnan tudott Igabá a "semmi közepén" takaros kis virágcsokorhoz jutni? Nem árulta el. Kiegészítõ információ: a mauzóleum felé vezetõ járdácska mellett majd százméter hosszan orgonabokrok szegélyezték az utat. Jutott is, maradt is... Már suhant is busz tovább, közelegtünk Kassa városa felé. Az amerikai kézben lévõ vasgyár mellett elhaladva iparias környezetben értünk be a városba, ahol a sportcsarnok már ezerrel a néhány nap múlva kezdõdõ jégkorog világbajnokságra készül. Hiába no, nekik ez a sport olyan, mint nekünk a vízilabda. Bár nehezen érthetõ, a sok hegyvidéki területen miért is valami hidegtûrést követelõ jeges sport a menõ, miért nem a vízilabda. Bár nehéz lehet passzolni pólólabdával a félig befagyott vízben... No de Kassa, melyrõl megtudtuk, hogy Szlovákia második legnagyobb városa negyedmillió lakossal - várt bennünket. Sétánkat a fõutca felsõ végén kezdtük, s az avatott olvasó ebbõl már sejtheti is, hogy az alsó végén fejeztük be. Így volt. Szép paloták, a szûk átjáróba beépült mini házikó, az erény és bölcsesség alakjaival díszített városháza (érdekes ilyen ábrázolásokat sok helyütt látunk, ahol politikus-félék mozognak, csak nem emlékeztetõül? Persze ez csakis külhonra érvényes...). Kis kitérõvel megleltük Rodostót. No nem kell megijedni, nem egészen Törökországig tettünk kitérõt, hanem az egyik kassai mellékutcába, hiszen itt felépítették a Rákóczi fejedelem számûzetésének helyszínéül szolgáló török ház tökéletes mását. Majd bekukkantottunk a céhek, mesterségeinek utcájába. Visszatérve a fõtérre az impozáns színház épülete mellett gyönyörû virágokkal teli park fogadott zenélõ szökõkúttal, s harangjátékkal, melyre néhány percet vártunk. De hát ilyen környezetben nem volt nehéz a várakozás, a pompás tulipánok mindenkit megérintettek. A gyerekek meg a virágokat. Ezek szerint a társaságunk csupa jó emberbõl állt (ez különben nem is lehetett kérdés!), hisz tudják, aki a virágot szereti... Következett a dóm, s benne Rákóczi fejedelem és hû kísérõinek sírkamrája, ahová a múlt század elején kerülhetettek végre haza a számûzetésbõl a fejedelem és társainak földi maradványai. Itt is elhelyeztük emlékezõ koszorúnkat, közös imádsággal hajtottunk fejet az egykori szabadságharc hõsei elõtt. Sétánk vége felé az egykori várfal maradványai mellett elhaladva - emlékeznek ugye a fõutca alsó vége - a XXI. századi építészet reprezentánsa követezett, melyet belülrõl is megtekintettünk, megcsodálva a vas-beton-fém-üveg építészet remekét. No a barokkos túlzást tegyük félre, mondjuk ki egyszerûen bevetettük magunkat a búcsúajándékok és némi táplálék és nasi beszerzése végett a kassai plázába. Sikerrel jártunk. Zsuzsa néni is, hisz tõle itt köszöntünk el - sok szuper élményt adott nekünk a néhány nap alatt!!! Iglói származású idegenvezetõnk vasúttal utazott haza (s elérte a járatát!). Mi pedig a buszt értük el, ami nem volt nehéz, mert sétánkat nem tettünk meg inverz változatban visszafelé is, hanem a busz jött értünk. Haladt a busz, most még kevesebben vették észre a határon való átkelést, no de kaptunk segítséget, merthogy a hazai fõutak minõsége ráébresztetett bennünket arra, hogy itthon vagyunk. Néhány órát várni kellett még a tényleges hazaérkezésre, de jó hangulatban faltuk a kilométereket. Helyesebben szólva a busz falta a kilométereket, mi meg a nasikat, amit Szolnokon ( a sofõr bácsi kötelezõ pihenõje miatt) csak be kellett szereznünk. Igabá meg hába dohogott, hogy így mi lesz otthon édesanya finom vacsorájával... (A szerk. megjegyzése: Vera néni szavajárása a rágózó egyedekre a Csámcsogi Micó, s akad még egy-két variáció...) Jó kis esõ és sok-sok szülõ fogadott bennüket, a kirándulásunk itt véget ért, remélem az otthoni élménybeszámolók még nem! Szép út volt, köszönet Zsuzsa néninek az igazán profi idegenvezetésért, a sofõrünknek a szintén szuper és biztonságos vezetésért, a tanároknak a segítségükért, az állambácsinak meg a pályázati lehetõségért! Jövõre, új csapattal reméljük - folytatása következik...