HOME A magyar kultúra napja

Évtizedes hagyomány a Kiss Bálint Református Iskolában, hogy a januári Magyar Kultúra Napján a Himnusszal kezdõdik a felsõs diákok napja. Ebben az évben is így történt. A hetedikes diákok készültek egy ünnepi mûsorral, amelynek keretében bemutatták Kölcsey életútját és a Himnusz keletkezésének 196 évvel ezelõtti históriáját, majd elõadták a teljes verset. Ezután az összes felsõs diák és tanáraik közösen énekelte el Nemzeti Imádságunkat, a Himnuszt, melyet Erkel Ferenc 1844-ben zenésített meg. A Himnusz 1903-ban vált törvényileg is a magyar nemzet himnuszává. Az iskola nevelõtestülete és diákjai a korábbi évekhez hasonlóan az idén is eljuttatták felhívásukat Szentes és térsége minden általános és középiskolájába, hogy az ottani diákok és tanáraik - példájukat követve a Himnusz elszavalásával és eléneklésével nyissák ezt a mai különleges napot.


Szöveg:Karikó-Tóth Tibor
Fényképezte:Niethammer Zoltán
2019.01.23